A vert csipke, az úgynevezett klöpli több szállal készül. Sajátos eszközigényű csipkefajta, eszközei: verőpálca és a verőpárna. A verőpárna rendszerint henger alakú, hozzá erősítik a mintaalapot. A minta elkészítéséhez szükséges fonalat verőfára, orsóra tekerik, és fonáson alapuló technikával dolgoznak, majd a keresztezési pontokat megtűzik és haladnak tovább. Négy szállal, azaz két párral dolgoznak egyszerre. A párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. A vert csipke közvetlen elődje a rojt. A szövetdarab végének lelógó szálait kellett a felbomlástól megóvni s ezért összefonták, összecsomózták őket s így egy organikus lezárást kaptak.
A vert csipke készítésének módja a XVI. századtól napjainkig semmit sem változott. Ugyanúgy a 20-60 csipkeverő fa (batyikó, botikó, vetélő, orsó) és az arra feltekert fonal "helycseréje" adja a csipkecsodát, mint az 1560-as években, amikor egy flandriai lány először csipkét vert.
A XIX. század vége a XX. század eleje, vége és a XXI. század eleje a vert csipke készítés fellendülésének időszakai hazánk egész területén. Asszonyok, lányok egyénileg és szövetkezeti formában, nagy számban készítettek és sokan terveztek is szél- és betét csipkéket, terítőket, gallérokat egyéb viselet kiegészítőket. Néhány tájegység, mint készítési központ, és mint stílusközpont alakult ki pl.: Balatonendrédi-, „Hunnia”-, Subrikálás-szerű-, Sárközi „gabóca” vert csipkék és az „új stílusú” vert csipketerítők melyeket készítettek pl.: Karcagon és környékén, Debrecenben és környékén, Szentesen és környékén, Abádszalókon, Csongrádon.